And forgive us our debts,

as we also have forgiven our debtors.

And lead us not into temptation,

but deliver us from the evil one.

2016. február 7., vasárnap

Secrets 3. rész. =)

Halihó kis manók!

Megjöttem az új Secrets résszel, DE mielőtt hagynálak titeket olvasni, egy kis helyzetjelentés rólam. ;)

Az utóbbi időben eléggé elvesztem a munkában, nincs túl sok szabadidőm. Ha meg van valamennyi igyekszek a lehető legjobban kitölteni. Ma például történelemből korrepetáltam, készültem az emelt magyar érettségimre, spanyoloztam, és átvettem néhány német nyelvi szabályt, meglátogattam mindenkit itthon. Oh és természetesen begépeltem a történet folytatását. A fejemben még millllllliónyi ötlet van hozzá és a teljes sztori meg van, csak az a fránya szabad idő nincs. Újdonság a buszon írok. Igazán kellemes tud lenni. ;)
Gondolkoztam, hogy hogy tudnám veletek jobban tartani a kapcsolatot, és arra jutottam, hogy a közeli (vagy inkább a nem túl távoli) jövőben csinálok egy külön facebook oldalt a blognak. Hogy tetszik az ötlet? Mindennapi infók, és a történetek frissítését is azonnal megtalálhatjátok majd ott. A véleményeiteket írjátok le, kíváncsi vagyok rájuk. 
No de most már hagylak is titeket olvasni. Ha szeretnétek a facebookos dolgot, akkor jelezzétek és szerdán varázsolok egyet. ;)
Jó olvasást!

Puszi:
Ana

Secrets – Titkok



/Bill Kaulitz szemszöge/

Egy kis faházat találtam a vastag ködtakaróba burkolva. Az ablakokon keresztül csak egy kis pislákoló fényt láttam. A csípős hidegben a láng melege jutott eszembe, de bennem volt a félelem is. Vajon felismernek a lakók? Egyáltalán többen vannak, vagy csak egy ember? Van fegyverük? Az ajtó melletti kis fabálnán egy név díszelgett gyönyörű aprólékos faragással: Joe Deinhorf.
"Csak ne egy kigyúrt állat legyen."
Lassan az ajtóhoz léptem, majd felemeltem ökölbe zárt kezem és bekopogtam. Pár pillanat múlva a zár halkan kattant ki a helyéről, az ajtó pedig résznyire nyílt. Egy nagy barna szempár meredt rám a szűk ajtórésen.
- Bocsánat... - köszörültem meg a torkom – én Joe Deinhorfot keresem. - erőltettem magamra egy mosolyt.
- Ki maga? - jött egy ideges női hang, majd az ajtó egy kicsikét kintebb nyílt.
Most már jobban láttam a lányt. Huszon három, huszonnégy éves lehetett. Alacsonyabb, mint én, nagyjából 178 centi. Hosszú barna haja hullámokban omlott a vállára, majd megállapodva lengett a csípőjénél. Földön túli szépség.
- Bi... Mármint William Kay... - szedtem össze a gondolataimat, hisz mégsem tudhatják meg, hogy ki vagyok pontosan. - Joe a rokonom. Nem rég bukkantam rá a családfám kutatása során. - mosolyodtam el. "Ez az Bill csak így tovább."

- Joe nincs itt. - közölte a lány.
- Esetleg bemehetnék, és megvárhatnám? Elég hosszú utat tettem meg.
A lány szúrós szemmel mért végig.
- Valóban? - vonta fel gyanakodva a szemöldökét, mire rájöttem, miért nem hisz nekem.
- Út közben kiraboltak. Kész csoda, hogy eljutottam idáig. - sóhajtottam egy nagyot. Ezért az alakításért Oscart érdemelnék.
- Mint mondtam, nincs itt! - olyan szorosan markolta az ajtót, hogy kis keze elfehéredett. - Elutazott és egy jó ideig nem jön vissza!
- Legalább az estét had töltsem itt. - könyörögtem kölyök kutya szemekkel. - Kérem!
A lány arcán átvillant valami, és holt sápadt lett. Üres tekintettel bámult maga elé.


/Karina szemszöge/

Lefagytam. Ez a fickó Joe rokona. Joe pedig nem fog visszajönni. Mit tegyek?
A hátam mögé rejtett kezemben egy piszkavasat szorongattam, hogy ha bármilyen hirtelen mozdulatot tesz, akkor leüthessem. Nem tűnt olyannak, mint Ő. Kissé hosszabb szőke haja kócosan lógott a füléig. Sok piercingje volt, és amit a testéből láttam, az az hogy nem szűkölködött a tetoválásokban sem, de az arca kedves volt. A mélybarna szemei kutatva fürkészték az arcomat.
Elöntött a szégyen. Helyre kell hoznom mindent, amit elrontottam. Mély lélegzetet vettem, majd kitártam az ajtót, hogy William beléphessen a házba.


/Bill Kaulitz szemszöge/

Gyanakodva léptem be a kis ház ajtaján, és csak bizakodtam benne, hogy nem vár csapda. Nem akartam feleslegesen senkit sem megölni. Az aprócska nappaliban félhomály fogadott. Egyedül a kandallóban vörösen izzó fa és szén adott némi halvány derengést.
Az egész ház kőből és szépen megmunkált fából készült. Ahogy észrevettem, meglehetősen régen. A padlódeszkák megkoptak a sok túrabakancstól és az ósdi felmosószerrel való tisztítástól. A kandallóval szemben két fotel helyezkedett el, melyek egyenesen a tűz felé néztek. A kandallók két kép állt bekeretezve, de a rajta szereplő embereket félhomály fedte. A falakon ósdi díszkárpitok porosodtak.
Otthonos volt, de látszott hogy a helyet alig használják ki. A sarokban levő kis asztalon egy régi CD lejátszó árválkodott, mellette pedig egy Kylie Minogue album hevert. Merengésemet a lány halk szavai törték meg.
- A bal oldali szoba a tiéd ma este, az enyém a túloldalon a te ajtóddal szemben van. Egy fürdő van, közvetlenül a konyha mellett. - lépett a kandallóhoz, majd megpiszkálta a tüzet és bedobott egy fahasábot, mely után fényes parázsdarabok szálltak fel, majd hullottak vissza a kandallóba.
A szobák érdekeltek legkevésbé. Ki lehet ez a lány? Végül nem tudtam türtőztetni magam, így rákérdeztem.
- Mi a neved?
A lány ugyan azzal a sápadt és üres tekintettel nézett rám, mint mielőtt beengedett a házba.
- Karina. Karina Swarz. - mondta, majd lehajtott fejjel arrébb botorkált.
- Joe hová utazott? - kérdeztem, pusztán az álcám fenntartásáért, mire a lány összerezzent.

/Karina szemszöge/


- Franciaországba. - vágtam rá gyorsan, minden gondolkozás nélkül. Az elég messze van innen, Amerikától.
- És miért utazott el? - tette fel az újabb kérdést.
- Csak úgy! Miért érdekel? - csattantam fel idegesen.
Ha sokáig fog még kérdezősködni baj lesz. Nem félek tőle. Joe sokkal nagyobb volt, még is én bizonyultam erősebbnek.
- Bocsánat. Biztos hiányzik neked. - puhatolózott.
- Honnan veszed? - fordultam felé enyhe undorral az arcomon.
- Onnan, hogy együtt éltek. Az ő vezetékneve Deinhorf, a tiéd pedig Swarz. - mondta.
- Az unokahúga vagyok. - hazudtam szemrebbenés nélkül.

- Oh! Rokon. - nyögte, majd újra körbepillantott a nappaliban.
Akaratlanul is végigmértem izmos testét. A ruhái mocskosok voltak, és vérfoltok tarkították több helyen is. A keze és végig a karja tele volt vágásokkal. Valóban így néz ki az, akit kirabolnak?
Egyszerű fehér ing volt rajta, és egy fekete farmer, amely erős kontrasztban állt hófehér bőrével. A bal kézfejét egy tetoválás borította be. Újra végignéztem a felsőtestén, amíg a kérdőn meredő szeméig el nem jutottam. Éreztem, hogy az arcom felforrósodik, és elönt a pír.

- Akkor én most megyek, és lefürdök. - intett a fürdőszoba felé, mire én csak bólintottam és elfordultam a kandallón terpeszkedő képekhez. A képekhez, melyek nem hagynak nekem nyugalmat, és lyukat égetnek sötét lelkembe.


Folyt. köv. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése