Secrets 1. és 2- rész. =)

Sziasztok!

 A visszajelzéseitekre való tekintettel....... ma dupla részt hoztam nektek! =D (Tudom, nem túl hosszúak, de egyenlőre ez még csak a kezdet!)

Nagyon boldog vagyok, hogy ilyen sokatoknak elnyerte a tetszését az előzetes kis rész. Remélem, hogy a továbbiakban is tetszeni fog nektek a történet. Nem is húzom tovább az időtöket, jó olvasást!

A kommenteiteket továbbra is várom. =)

Puszi

Ana

Figyelmeztetés: A történet erőszakos cselekedeteket tartalmaz! (+16; +18)

Secrets – Titkok

1. rész

"Életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélték a hírhedt gyilkost."

"Barátságos külsejével megtévesztette áldozatait, majd hidegvérrel végzett velük."

"A bírósági tárgyaláson nem mutatott megbánást"

/Bill Kaulitz szemszöge/

"Irány egy eldugott, Isten háta mögötti börtön, ahol majd megrohadok. Ezen a kibaszott úton esélyem sincs megszökni." - az elmélkedésemet egy hangos robbanás szakította félbe, amitől a rabszállító megremegett, majd az oldalára borult.
Mindenki üvöltött, mintha az bármin is segítene. Az ablakok hangosan robbantak szilánkjaikra, melyek beterítették a buszt, és belefúródtak a bőrömbe. Forró vér csurgott végig borostás arcomon. Pislogtam egy párat, hogy a látásom kitisztuljon, majd az agyamban kezdett összeállni a kép, és realizáltam a történteket.

Valakit meg akarnak szöktetni!

Tudtam, hogy nincs késlekedni való időm. Most vagy soha!

A mellettem ülő rabot, ahogy csak tudtam igyekeztem kilökdösni magam mellől, végül még lábbal is rásegítettem. A bordái hangos reccsenéssel adták tudtomra, hogy eltörtek. Nem érdekelt.
Eddigi életem során csupán egy emberrel foglalkoztam, és még most is az életemet adnám érte.
Nagy nehezen kikászálódtam az ülések közül, és megindultam egy egyik kitört ablak felé. A kocsiban mindent beterített a vér. A rabok közül jó páran már halottak voltak. Épp hogy az ablakhoz léptem, valaki elkapta a lábam. Ijedten kaptam oda a fejem, majd a szemem megállapodott a kísérő tiszten, aki egyik kezével a bokámat szorongatta, a másikkal pedig a fegyveréért próbált nyúlni.
Gondolkodás nélkül a pisztolya után kaptam, majd azt a férfi fejéhez szegeztem. A szemében nem láttam félelmet, csak megvetést. Elmosolyodtam, majd meghúztam a ravaszt.

Egyszerű volt és könnyű. Az agyam csak a szökésre tudott koncentrálni. Azonnal az ablak felé ugrottam. Nem számított, hogy a törött üvegek a tenyerembe vájtak, csupán kint akartam lenni.

Amint kiértem egy golyó süvített el a fejem mellett. Rögtön a forrását kerestem, majd kiszúrtam egy magas, kopasz, és agyonra tetovált alakot, aki dühödten meredt rám. Szinte fel sem fogtam és már lőttem is. A golyó a homlokába fúródott, majd tágra nyílt szemekkel zuhant a porba.

Futni kezdtem, ahogy csak tudtam. A távolban egy erdőt láttam, és tudtam, hogy csak akkor van esélyem a menekülésre, ha elérek oda, azelőtt, hogy a kutatóhelikopterek rámbukkannának.

Szerencsém volt, hogy nem sokáig voltam bezárva, így jó erőben maradtam. Negyed óra múlva elértem az első fákat, és ettől egy kissé nyugodtabb lettem, de nem álltam meg. Ez lesz az a környék, amit legelőször át fognak kutatni. Tovább kell mennem.

/Karina szemszöge/

Az ablaknál álltam. Néztem, ahogy a szélben ringatózó fal levelei mintát festenek az ablakomra. Késő délutánra járt az idő. A nap aranyló sugarai, mint megannyi apró nyíl, mutattak a padlóra. Tekintetem odasiklott, pont mint az elmúlt fél éve során majdnem minden nap. Lassan ellöktem magam a párkánytól, és az ajtó melletti felmosóhoz léptem. Belemártottam a vízbe, majd kicsavarás nélkül a kifakult padlódeszkához nyomtam. Fel kell mosnom. Újra és újra, amíg tökéletesen tiszta nem lesz. Pont olyan tiszta, mint hat hónappal ezelőtt.

2. rész

/Bill Kaulitz szemszöge/

Már elég mélyen az erdőben voltam. A fák egyre nagyobbak lettek, ami nekem kedvezett. Későre járt már, lassan sötétedett. A távolban, mintha füstöt látnék. Szükségem van egy éjszakai szállásra. Csak azt tudnám, hogy merre vagyok! Felnéztem a csillagokkal teli égre és mély lélegzetet vettem. Gyilkos vagyok. Tolvaj, és a szökések mestere... És én vagyok az egyedüli balfasz, aki nem tud a csillagokon eligazodni. Istenem odafent, miért csesztetsz?

Tekintetem visszavándorolt az erdőre, amelyet már lassan teljesen beborított a sötétség. Még egyszer teliszívtam a tüdőmet a hűvös levegővel, majd elindultam a felszálló füst felé.

/Karina szemszöge/

"Mi atyánk, aki a Mennyekben vagy,

szenteltessék meg a te neved,

jöjjön el a te országod,

legyen meg a te akaratod,

amint a Mennyben úgy a földön is.

Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma,

és bocsásd meg vétkeinket,

miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek,

és ne vígy minket kísértésbe,

de szabadíts meg a gonosztól!

Mert tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké.

Ámen."

A térdeimet már kikezdte a padlódeszka, de tudom, hogy megérdemlem. Az ablakban lévő kis teamécses lángja halványan pislákol a sötét szobában. A remény bennem is ilyen halvány. Remény a megbocsátásra és a feloldozásra. Meredten bámultam az aprócska lángot. Merengésemből hangos kopogás szakított ki. "Ki lehet az?" Feltápászkodtam a földről, majd a bejárati ajtóhoz léptem.