And forgive us our debts,

as we also have forgiven our debtors.

And lead us not into temptation,

but deliver us from the evil one.

2016. január 28., csütörtök

Ne légy barom! 1-2. rész (hiba miatt újra feltöltve)

Sziasztok!

Egy kedves olvasóm jelezte, hogy a Ne légy barom! című történet első két része már nem elérhető. Utána jártam, és a régi oldalam, amin anno közzétettem a történeteket, törlődött. 
Úgyhogy most itt újra megtalálhatjátok.

A Secrets folytatásával megpróbálok minél hamarabb jelentkezni. Kitartás addig is. :)

Puszi:

Ana

Ne légy barom!

(1-2. rész egyben)

Ennél szebb tájat talán álmaidban sem láthattál, mint a Penzbergtől nem messzire levő kis farm, amit egy erdő, és egy hatalmas rét határol körbe. A szomszédok messze laknak egymástól, de mégis nagyon közeli barátok maradtak. Az idő mindig kellemes... Sosem túl meleg, de hidegnek sem mondhatjuk. Egyszerűen tökéletes. A csend mindent körül ölel. Ez a nap is így kezdődött, de akkor...
- Nem fogok itt maradni az Isten háta mögött! Én egy elismert világsztár vagyok! - rikácsolta Bill Kaulitz, amivel megtörte a hely eddig csodás harmóniáját.
- Már pedig itt fogsz maradni hisztéria kapitány! Elég nagy balhét csaptál múlt éjjel! És hogy a többit ne is említsem! - üvöltött vissza David Jost, miközben elkezdte kidobálni az ikrek bőröndjeit. Tom csak a fejét fogta. Fonatai a vállát súrolták, és egyszerűen nem értette miért történt mindez. És miért épp Billel? Aki mindig is szemérmes, és megfontolt volt.
- Én kurvára leszarom! Fogd fel! Én nem maradok itt! - tagolta az utolsó mondatot, hogy a menedzsment is tökéletesen felfogja a dolgot.
- Hát szép fiú... Sajnálom! - dobta ki az utolsó csomagot is a kocsiból, majd beült, és nem törődve Bill hisztiével elhajtott.
Tom szó nélkül felvette a hozzá tartozó bőröndöket, és csomagokat, majd a messziségbe tűnő ház felé vette az irányt. Bill csípőre tett kézzel figyelte testvérét.
- Én ezt nem fogom becipelni! Hol van a hordár? - nézett körbe Bill durcásan.
- Épp a csípődön pihenteted - szólalt meg ikrem Bill mögül, mire ő ijedtében sikított. - Halkabban! Felzargatsz mindent! - csitította a srácot Ely, miközben a lovát Zafírt simogatta. Zafír egy gyönyörű anglo arab ló volt. Fekete szőre szinte szikrázott a májusi napsütésben.
- Ki vagy te? És tudod, hogy kivel beszélsz? - grimaszolt.
- Elizabeth vagyok, és igen tudom... Egy bukott rock sztárral... - grimaszolt vissza, majd végigsimított paripája sörényén, és a füléhez hajolt. - Gyerünk Zafír.
A ló egy pillanat alatt elindult. Olyan volt, mintha Ely minden szavát tisztán értette volna. Ikremnek, ő több volt, mint egy háziállat. A barátja volt. Egy igaz barát, aki mindig mellette van.
Néha kezdtem rá féltékeny lenni, amiért én nem lehetek ott tesóm legfontosabb napjain, mint például a versenyek. De modellként, és divattervezőként nem sok időm marad. Sajnos nagyon lefoglal Los Angeles.
Most viszont pár hétig itthon élvezhetem a csendet a farmon.
Amint megérkeztem Penzbergbe, megkértem testvérem egyik barátját Chris-t , hogy vigyen ki hozzánk. Magas, izmos, és nagyon kedves fiú volt, így nem kellett neki könyörögnöm. Mivel felénk borzalmas volt a földút, ezért autóval nem lehetett közlekedni, csak lovas kocsival. Mintha visszamentél volna a múltba. Talán ez volt a legbájosabb az egészben.
Amint leszálltam a öko járműről, elköszöntem a sráctól, és már úton is voltam a bejáró fele, mikor egy ismerős hang csendült fel mögülem.
- Szia tesó! - kiáltott nekem nevetve ikrem.
- Ely! - néztem rá szintúgy mosolyogva.
- Látom nem sok cuccal érkeztél, úgyhogy cipelheted nyugodtan tovább – kacsintott.
- Gonooosz! - hunyorogtam mosolyogva. - De se baj! Lesz időm kipihenni magam.
- Arra ne vegyél mérget. Vendégeink vannak. - grimaszolt, miközben elindultunk a ház felé.
- Milyen vendégek? - pillantottam rá kérdőn, majd ekkor egy hatalmas sikoltást hallottunk a hátsó udvar felől, és egy elmebetegként kapadozó madárijesztőt láttunk, aki a csirkék elől menekül.
Elyvel tátott szájjal néztük végig ezt az érdekes jelenetet, majd hatalmas nevetésben törtünk ki.
Fél órán belül sikerült bejutnunk a házba, és elmesélt mindent az aktuális vendégeinkről, majd átöltöztem, és úgy gondoltam sétálok kint egy kicsit, vagy elmegyek lovagolni Csillaggal az én gyönyörű pacimmal.
Nem sokkal később, ahogy a pajta felé mentem belebotlottam az imént még ordibáló madárijesztőbe, aki épp térerőt keresgélt, reménytelenül.
- Szerintem add fel. Itt nincs térerő. - mondtam mosolyogva, csak hogy kedves legyek, majd a srác felém fordult, és kérdőn mért végig rajtam. Kezdtem kényelmetlenül érezni magam. Egy piros nyári ruha volt rajtam, és a barna hosszú hajam hullámosan omlott le a vállaimon.
- Khm... - próbáltam észhez téríteni, hogy ne lessen tovább.
- Te meg ki vagy? - vette lazára a figurát, miközben úgy nézett rám, akár egy prostira.
- Ennek a kócerájnak az egyik tulajdonosa. - döbbentem meg a pofátlanságán.
- Gondolom nekem nem kell bemutatkoznom. - tette az agyát, miközben nézelődött a farm körül, és a zsebébe mélyesztette a telefonját.
- Nem szükséges, hívhatlak Anonimusnak is... - vontam vállat, miközben átvettem a flegma stílusát.
- Nem gondolod, hogy túl sokra tartod magad, ahhoz képes, hogy egy falusi paraszt vagy? - vonta fel a szemöldökét.
Mivel úgy gondoltam ezt a pár hetet eltölthetem azzal is, hogy ezt a városi elkényeztetett kisfiút piszkálom, nem mondtam el a foglalkozásom, vagy bármi mást, ami az életemmel kapcsolatos.
Hátul a pajtánál láttam, hogy Ely kiengedi Csillagot, és az megindul felénk, így gyors felvettem Billel a szemkontaktust, hisz ha pár csirkétől megijedt, kíváncsi vagyok az arcára, mikor megismerkedik egy lóval. Túl érdekesnek látszott ahhoz, hogy kihagyjam.
- Szóval van neved is bunkó névtelen idegen? - vigyorogtam rá felvont szemöldökkel.
- Bill Kaulitz Trümper a Tokio Hotel frontembere, és több százezer női szív összetörője. - mondta önelégülten, és ekkor megérkezett az én édes paripám, és elkezdte Bill haját rágni.
A srác először azt hitte valami beleakadt, így hátra kapott, de mikor megérezte, hogy egy nagy, és szőrös valami van mögötte, ijedten fordult hátra.
Bill hisztérikus kiáltásába beleremegett az egész táj, és szegény Csillag is megilyedt.
- Ejnye Bill! Nem szégyenled magad? - kérdeztem komoly arccal, de belül szétvetett a röhögés.
- Én szégyelljem magam? - kiáltott rám, mint egy idegbeteg. - A gebéd akarta megzabálni a hajam.
- Szerintem ennyi hajlakkal több kárt tettél benne te, mint benned ő. - grimaszoltam, majd otthagytam, és Zafír felé vettem az irányt.
- Szia te szépség - simogattam meg. - Hát a gazdid hol hagytad? - kérdeztem mire ő a pajtába nézett, és láttam, hogy tesóm bent fetreng a röhögéstől.
- Hey Ely... Azt hiszem jól el fogunk szórakozni az elkövetkezendő napokban. - vigyorogtam rá, de ő még mindig nem tudta abbahagyni a nevetést.
- Gyere Csillag... Nézzünk körbe egy kicsit. - mosolyogtam, miközben felültem rá, és a hátsó gyümölcsösök felé indultunk. Az egyik almafa alatt egy ugráló srácot láttam. Először szimplán azt hittem, hogy megbolondult, de utána észrevettem, hogy az Tom, Bill ikertestvére, így rájöttem, hogy a hülyeség az ők családi vonásuk.
- A tőled két méterre levő fán még el is érnéd az almákat... - szóltam be neki mosolyogva.
- De abban nincs kihívás. - mosolygott vissza.
- Segítsek? - lestem rá, majd közelebb mentünk hozzá, és leszedtem neki a kiszemelt almát.
- Kössz – mosolygott. - Tom vagyok... - nyújtotta a kezét.
- Anita. - ráztam vele kezet.
Igazán üdítő volt megismerni a srácot, az ikertestvére után. Nem tagadom igen csak meglepődtem rajta, hogy... Hmm... Nem volt bunkó!
- Nem tudom találkoztál e már a tesómmal, Billel... - kezdett bele Tom, de én közbevágtam.
- Volt szerencsétlenségem találkozni a rikácsoló papagájjal... - grimaszoltam.
- Jujj... A reakciódból ítélve elemében volt. - húzta el a száját.
- Eléggé... - bólogattam. - Most, ha nem gond indulok vissza. Van még egy kis dolgom.
- Rendben – mosolygott. - Később még találkozunk. - intett, majd ott hagytam.
Ahogy visszafelé mentünk Csillaggal ismét a méteres elmebetegbe ütköztem.
- Hé mért kínzod azt a lovat azzal, hogy felülsz rá a méteres hátsóddal? - szólt be röhögve.
- Még egy ilyen beszólás, és olyan pofont kapsz, hogy csokorba szeded a fenyőfákat, és felköszöntöd vele az erdészt. - mentem el mellette, majd a helyére vezettem a pacimat, elköszöntem tőle, és bementem a házba, ahol Ely épp gyümölcs salátát kajált.
- Jó étvágyat! - ültem le vele szemben.
- Kössz... - csámcsogott. - Mi történt kint?
- Semmi különös... Megismertem Tomot. Ellentéte a bolond Billnek. - mondtam, miközben kivettem egy narancs gerezdet, majd gyors megettem.
- Hey! - háborodott fel tesóm.
- Éhen ne vessz! - mondtam komolyan, majd elnevettem magam.
- Mit fogsz most csinálni Billel? - kérdezte.
- Este meglepem... Persze, ha te is segítesz... - kacsintottam rá mosolyogva.
- Még szép tesó! - felelt, egy alattomos mosoly kíséretében.
Pár perccel később Gréta nénikém lépett be az ajtón. Anyánk helyett is anyánk volt, mikor a szüleink elhagytak minket.
- Gréta néni! - öleltem magamhoz, mikor belépett az ajtón.
- Szerbusz drágám! Hazaértél? - mosolygott rám, mikor elengedtük egymást.
- Igen. Olyan jó végre itthon! - mondtam mosolyogva, majd komolyra váltottam a szót. - Viszont a vendégek mit keresnek itt nálunk? - kérdeztem felvont szemöldökkel.
- David kért meg rá. Ő igazgatja a fiúk útját, ám Bill egy kissé keresztbe tett most neki. Így mivel a családunk barátja gondoltam segítek neki elrejteni a srácokat egy időre - felelt. - Haragszol?
- Dehogy is! - öleltem meg ismét, hogy láthassa valóban nem haragszok rá.
Bár ezt így is éreztem... Sőt! Legalább jól elszórakozok az itt töltött idő alatt.
- Gréta néni... Nincs véletlenül... De tényleg teljesen véletlenül valami hatásos altatód? - kérdeztem ártatlanul, mire ikrem elkerekedett szemekkel nézett rám.
- Éppen akad... - nézett rám gyanúsan. - De minek az neked? - vonta fel a szemöldökét.
- Csak úgy érdeklődöm... - toporogtam, és forgattam a csípőm, mint egy kislány, aki rossz dolgot tett, vagy készül tenni.
- Xanax – felelt. - A bal oldali szekrényben van... – akart indulni, de megállt és visszanézett. - Egy szem bőven elég lesz... - kacsintott sokat mondóan.
Én egy alattomos mosollyal nyugtáztam a dolgot, még testvérem értetlenül bámult rám. Mivel a nénikém szívesen süt, gondoltam, hogy van némi sütemény a hűtőben, így az említett eszköz felé vettem az irányt, kivettem belőle egy habos tortaszeletet, majd rátettem egy tányérra, és az asztalra helyeztem. Ely keze azonnal megindult az édesség felé, mire én rácsaptam.
- Hey! Ez a Billé lesz! - néztem rá szigorúan, de még mindig nem értett . - Hozd ide az altatót - mondtam neki.
- Talán kérlek szépen... - mondta, majd felállt, és hozta is az említett tablettát.
- Köszönöm szépen! - artikuláltam szépen neki.
- Köcsög... - nevetett fel. - Mit csinálsz? - kérdezte, mikor darabokra törtem a gyógyszert, és a torta habjára szórtam.
- Gondoskodok arról, hogy Billt ne gyötörje álmatlanság – kacsintottam.
- Nem fogja megenni... Egyikünkben sem bízik! - vonta kétségbe a briliáns tervemet.
- Te tényleg kívül belül szőke vagy... - ráztam a fejem, majd a kertbe mentem, hisz máshol nem is lehetne a fiatalabb Kaulitz.
- Hmm... - lépkedtem a kerti padhoz, hogy Bill tökéletesen észrevegyen. - Milyen szerencse, hogy ezt az utolsó szelet tortát megmentettem Elytől. - sóhajtoztam, majd a másik pillanatba Bill gyors lekapta a tányéromról a sütit, és azonnal beleharapott.
- Hey! - színleltem felháborodást.
- Ezzel csak rajtad segítek. Legalább nem növeled tovább a hátsód méretét. - röhögött, miközben magába tömte a sütit.
- Oh igen. Ha tudnád, most mennyit segítettél. - mosolyogtam az orrom alatt, majd visszamantem Elyhez, és vártunk.
Hogy pontosan mire? Arra, hogy a papagájunkat elnyomja az álmosság. Este hétkor már nagyon ásítozott, így tudtunk hogy nem sokára itt az idő.
Szerencsénkre erre felé hamar sötétedik, így az udvart már ellepte a nagy feketeség.
Épp, hogy nyolcat ütött az óra Elyvel Bill szobájához osontunk, és óvatosan benyitottunk hozzá. Testvérem természetesen hozta a formáját, azzal hogy átesett Bill bőröndjén, amely nem messze az ágytól foglalt helyet. Hatalmas szerencsénk volt, hogy Tomnak elege lett a tesójából, így ő külön szobában aludt.
- Halkabban... - csitítottam nővérem.
- Úgy bealtatóztad, hogy ágyúból is kilőhetnénk - morgott, mire elkerekedett szemekkel lestem rá. - Mivan? - kérdezte.
- Ez miért nem jutott hamarabb eszedbe? - toltam le mosolyogva. - Kíváncsi lettem volna, milyen messzire repül! - kuncogtam, mire tesómból is előtört a nevetés. - Na! Fogd meg a matracot, és emeld... - utánoztam a mondottakat, majd nagy nehezen kivonszoltuk Billt a hátsókertbe.
- Itt jó lesz... - kapkodtam levegőért.
- Már azt hittem sosem állunk meg. - lihegett tesóm is - Uhmm és most? - nézett rám.
- És most megyünk aludni... - mosolyogva fordítottam hátat a horkoló Billnek, majd mentünk, és álomra hajtottuk a fejünket.
Másnap reggel Ely, és én az asztalnál ültünk, és beszélgettünk, Tom pedig épp kávét töltött magának, mikor belépett a konyhába Bill.
- Jó reggelt. - fordult felé Tom.
- Jó reggelt... - vigyorogtunk tesómmal.
- Jó reggelt! - felelt mogorván, miközben ő is kávét töltött magának, Tom pedig mellettünk foglalt helyet.
- Bill minden rendben? - kérdezte végül Tom.
- Persze... Csupán este a csillagokat nézve azon tűnődtem, hogy hova a fenébe tűnt a plafon? - fordult felénk a srác.
Ely, és én alig tudtuk visszatartani a nevetést.
- Nem gondolod, hogy túl messzire mész? - lépett hozzám közel, és a szemembe nézve próbált rám ijeszteni.
- Nem én voltam... - feleltem higgadtan, majd Bill tekintete ikremre tévedt.
- Mi van? Mit nézel? - kérdezte ikrem. - Biztos az álom manók voltak! - vont vállat tesóm, mire kicsúszott egy kis nevetés a számon, és ugyan gyorsan elfojtottam Bill mégis kiszúrta.
- Baromira nem vicces! - mászott ismét a képembe.
- Tudod mi a nem vicces Bill? - néztem rezzenéstelenül a szemébe. - Hogy a leheleteddel ölni lehetne! - fogtam be az orrom. Tesómnak nem kellett több, így hatalmas nevetésben tört ki. Tom eleinte még próbálkozott visszatartani a nevetést, de pár pillanattal később feladta.
- Ha ha... - fintorgott.
- Hjajj... - sóhajtozott Tom, nyújtózkodás közben.
- Mi a baj? - pillantott rá ikrem.
- Semmi csak... Hm... Hiányzik a gitárom... - vont vállat a srác. - Meg a zenélés...
- Ezen könnyen segíthetek! - ugrott fel ikrem, majd megragadva Tom kezét, a srácot bevezette a szobájába, ahova még egy fiú sem tehette be a lábát.
Billel a szó szoros értelmében csak pislogtunk utánuk, majd ismét összenéztünk.
- Most légy bátor kicsi lány - mondta Bill, miközben csípőre tette a kezét.
- Azt hiszed félek tőled? - vontam fel a szemöldököm, miközben kényelmesen hátra dőltem a széken.
Hiba volt.
Elyéknél jól telt az idő. Testvérem előszedte az akusztikus gitárját, majd az idősebb Kaulitznak adta, és hallgatta, ahogy a srác játszik.
- A tesód nagyon bátor... - szólalt meg hosszas hallgatás után Tom.
- A szakmájában annak kell lennie... - mosolygott.
- Mi a szakmája? - pislogott rá Tom.
- Titok! - kacsintott tesóm.
- Tudom, hogy a tesóm nem egy angyal, de miért akartok benne ennyi kárt tenni? - lesett rám.
- Tom Tom Tom... - csóválta a fejét Ely. - Nita nem akar benne kárt tenni... Hanem segít neki abban, hogy saját maga akarja azt! - vigyorgott a csaj, mire Tom felnevetett.
- Lököttek vagytok! - nevetett fel ő is.
Tom egyre közelebb került Elyhez, de mielőtt bármi is történhetett volna tesóm, felállt az ágyról, és zavartan, piszkálta a haját.
- Öhm... Megyek... Megnézem... Nitát... - dadogott, és mutogatott, mint egy szégyenlős kislány.
- Oké... - mosolygott Tom, miközben fekete fonatai végig siklottak a vállain.
Ely 2 perc alatt már kint volt az udvaron, és nézelődött, hogy merre lehetek, mikor Bill vigyorogva elsétált mellette. Több sem kellett neki, elkerekedett szemekkel lesett körbe, mire a gyümölcsösök felől szitkozódást hallott, így a csaj minden gondolkozás nélkül felém vette az irányt.
Mikor rám talált irdatlan nagy nevetésben tört ki. Az egyik almafán csüngtem fejjel lefelé.
- Mit csinálsz? Élvezed a kilátást? - folytatta eddigi teendőjét, a röhögést.
- Fejjel lefelé? - akadtam ki. - Szedj már le! - kiáltottam rá, mire tesóm kioldotta a kötelet, így pofával a földre estem.
- Nos mi történt? - vigyorgott, mint rohadt tök az ablakban Helloweenkor.
- Én ééén... - mutogattam Elyre, majd vettem egy mély levegőt. - Egyszer úgy is megtöröm, mint a kornyikálása a csendet! - álltam fel, majd lesöpörve magamról a port, és a fűmaradványokat a ház felé indultam.
- Te! - rontottam be az épületbe, miközben fenyegetően néztem Billre, aki csak vigyorgott a dühkitörésemen.
- Én? Mit én? - piszkálódott.
- Nagyon meg fogod bánni! - fenyegetőztem.
- Nem félek! - hajolt közelebb hozzám.
- Hmm... Valóban? - vigyorodtam el. - Akkor gyere velem!
- Hová? - lesett rám.

A folytatását oldalt megtaláljátok! ;)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése