Nos itt is volnék az új résszel. =) Legközelebb ígérem, hogy a G.P.L.-ből hozok.
Puszi:
Ana
Whisper Into The Night
Nem tudom később mikor ért el az álom, de azt tudtam, hogy nem sok időt pihentem. A szemhéjam
mintha ólomból lett volna, de mikor lecsukódott, újra a vadállatként rámtörő Andreast láttam. Rettegtem.
Még most is, hogy nincs itt, hisz jól tudtam, bármikor bejöhet. A szobám kulcs nála volt. Óvatosan
lecsúsztam az ágyról. A mozdulattól a bőr megfeszült a hátamon, és újra izzó fájdalmat éreztem a
lapockámnál. Szorosan lehunytam a szemem, és vártam hogy a fájdalom enyhüljön. Tudtam, hogy előbb, vagy utóbb szembe kell ezzel néznem, így óvatosan a tükörhöz lépkedtem, és úgy fordultam, hogy a sebhelyre rálássak. A látványa rosszabb volt, mint amire számítottam. A bőröm felhólyagosodott, és körben véres volt. Tudtam, hogy fertőtlenítenem kell, de azt is hogy egyedül nem fog menni. Valahogy át kell jutnom Elyhez.
- Úr Isten! Ely! - kaptam a szám elé a kezem, hisz tegnap este óta nem tudtam róla semmit. Vajon ő jól van? Nem esett baja?
Teljesen kétségbe voltam esve. Ki kellett jutnom, még ha ezzel újra felbőszítem Andreast is. Az ajtóhoz siettem és megrángattam a kilincset. Igazam volt, az ajtót bezárta. Dühösen vágtam bele az ajtóba, amire még az öklöm is sajogni kezdett. Meglepve vettem észre, hogy egy pillanatra a billogozás fájdalmát is elvette az öklömbe nyilaló érzés. Újra nekimentem az ajtónak, most már két ököllel, és őrült tempóban vertem.
- Ana? - tesóm hangja kétségeesve csengett az ajtó túloldaláról.
- Ely? - ért el a felismerés. - Ely jól vagy?
- Semmi bajom. - nyögte halkan. - A faszér nem nyílik ez a szar! - rángatta dühösen a kilincset.
- Ely biztos jól vagy? Olyan fura a hangod! - kezdtem pánikolni, de igyekeztem hogy ez a hangomon ne hallatszódjon.
- Jól! - kiáltotta. - Csak egy kicsit szédülök. - mondta immáron halkabban. Forró könnyek gördültek végig az arcomon. Látni akartam őt. Tudni, hogy biztos rendben van.
- Ha történt volna valami, ugye elmondanád? - kérdeztem elfulló hangon.
- Igen. - mondta határozottan. - De miért vagy te bezárva?
- Nem hallottál semmit este? - döbbentem le.
- Uhm kellett volna? Nem nagyon emlékszek semmire a tegnapból, hazaértem és aludtam, mert fájt a
fejem. - Miért? Mi történt?
- Az most nem fontos. - döntöttem a fejem az ajtónak, elfogadtam, hogy nem tudok kijutni, és bíztam a testvéremben annyira, hogy nem hazudna nekem. Ezek után biztos nem. Tudja, mennyire fontos nekem, hogy ne essen baja.
- Szétrobban a fejem. - nyögte tesóm.
- Menj, és pihenj le. - mormogtam az orrom alatt, de elég hangosan ahhoz, hogy tesóm meghallja.
- És mi lesz veled? - kérdezte döbbenten.
- Be vagyok zárva. Úgy sem tudok kijutni.
- Okay. - nyögte tesóm – El fogunk menni... El fogunk... - ismételte manatraként.
- Úgy lesz... - suttogtam, majd elléptem az ajtómtól, és az ágyamhoz mentem.
Mikor felébredtem már este volt. A szobámat lepelként burkolta be a sötétség. Felkeltem és az
ablakomhoz léptem. Óvatosan félrehúztam a függönyt, és kikémleltem rajta. Esett az eső.
Pocsék hangulat, pocsék idő. Jellemző. Egy villám cikázott át az égen, majd egy dörgés követte. A függöny selyemként simított végig a tenyeremen, mikor visszaengedtem a helyére.
A gyomrom egy korgással juttatta eszembe, hogy a mai nap még nem ettem. Sosem voltam vékony alkat, de az utóbbi pár héten észrevehetően fogytam. A ruháim mint lecsúsztak a csípőmről és a vállamról. Ismét egy hangos dörrenés tört át az eső morajlásán, majd egy újabb zaj érkezett, immáron közelebbről. Az zár halk kattanással ugrott a helyére, majd Andreas lépett be az ajtón. Hiába volt sötét a szobában, tudtam hogy ő az. Éreztem a csontjaimban. Nem mozdultam. Nem vitt rá a lélek, pedig tudtam, hogy bántani akar. Mindig azt akarja.
- Kicsikém. - szólt gyengéden, miközben feloltotta szekrényen pihenő éjjeli lámpát. A sárgás fény halvány derengéssel borította be a szobát. Andreas egy bögrét tartott a kezében.
- Mit akarsz? - suttogtam. Nem is voltam biztos benne, hogy egyáltalán hallotta-e.
- Hoztam neked teát. - szelíd mosoly terült el az arcán tudtam, hogy valami nem stimmel. - Gyere idd
meg. Jót fog tenni.
- Nem vagyok szomjas. - igyekeztem bátran felelni, de a hangom még így is megremegett. Andreas
mosolya az arcára fagyott, és a szemében láttam a düh szikráját.
- Azt mondtam, hogy megiszod! - emelte fel a hangját, majd olyan erővel préselte össze az ajkait, hogy azok elfehéredtek. - Gyerünk! - kiáltott rám dühől izzó szemekkel.
Még mindig nem mozdultam. A félelem teljesen megbénított, hisz ha valamit akar az sosem jó. Miért
akarja ezt annyira rámeröltetni? Ez is a megszállottsága miatt van? Hogy el tudja játszani, hogy ténylegesen az ő bábja vagyok?
- Még van hat betű a nevemből. Szeretnéd azokat is magadon látni? - vonta fel a szemöldökét. - Bár meg kell hagyni gyönyörű lett. A levegő a tüdőmbe szorult az égő fájdalom gondolatára, és önkéntelenül és felé léptem. Még szinte fel sem fogtam, de már a teát kortyoltam, miközben ő a hajamat simogatta.
- Ügyes kislány. - suttogott, mintha az ő egyetlen gyermeke lennék, akit meg kéne védenie a világ
borzalmaitól. - Most pedig lefekvés, kisasszony! - húzta rám a takarót, majd egy puszit nyomott az
ajkaimra. A haja mostanra egy kissé hosszabb lett, mert éreztem ahogy a sötét szőke fürtök csiklandozzák az arcomat. A villanykapcsolóért nyúlt, majd lekattintotta azt, és kisétált a szobámból. A zár ismét egy kattanással jelezte, hogy vissza került az előbbi állapotába. Újra bezárva maradtam a rémálmaimmal, és a fájdalommal.
Másnap délután testvérem kábán sétált hazafelé, mikor valaki megérintette a vállát.
- Fekete öves vagyok! - kiálttoa el magát, miközben maga elé kapta a kezeit, de szinte azt sem fogta fel, hogy hol van. Csak tudná, mitől érzi magát ennyire rosszul!
- Na ezt – hangsúlyozta ki az illető – nehezen hiszem. - lépett Ely elé Tom, Billel együtt.
- Ahh hogy ti vagytok. - mondta ki fáradtan, majd ásított egyet.
- Elég nyúzott vagy. Minden oké? - vizslatta Tom, mire tesóm csak bólogatott.
- Anitával mi van? Mi történt vele, mikor nálatok voltam? Ugye jobban van már? - hadarta el a kérdéseit aggodalmasan Bill, mire Ely pislogva próbálta felfogni az imént hallottakat.
- Öhm... - gondolkozott, és felmutatta az egyik ujját. - Először is jól van. - csukta be a szemét és próbálta leküzdeni a szédülést. - Mi is volt a második kérdés? Ja oh! Igen... - bólogatott, mire Bill csak felvont szemöldökkel nézett rá, Tom pedig aggodalmasan méregette a kissé imbolygó lányt.
- Tudod, az az izé.... Tudod Bill ne légy barom... Tudod az amitől az ember fullad.... - keresgélte a
megfelelő hazugságot, mire Bill megszólalt.
- Asztma? - pislogott Bill.
- Az az! - kiáltott fel, majd elvesztet egyensúlyát Tomba kapaszkodva próbálta helyreállítani.
- Ely mi van veled? - kérdezte ijedten az idősebbik iker, mikor elkapta a lányt és óvatosan tartotta, amíg az nagyjából stabilan nem állt.
- Semmi csak haza akarok jutni! - hisztizett, be mire a fiúk hazakísérték.
- Beszélhetnék Nitával? - kérdezte csendesen Bill.
- Nem, nem beszélhetsz vele. - mutogatott neki. - Ana nagyon elfoglalt mostanság. - hazudta, majd az ajtó felé indult.
- Ely ezt nem veszem be. Tudom, hogy valami nincs rendjén. Elég rád nézni! - magyarázott Bill, mire
testvérem hatalmasat sóhajtott.
- Sajnálom Bill... Ha tehetném... - kezdett bele, de ekkor kivágódott az ajtó, és Andreas jelent meg, aki látszólag a postaláda felé tartott, mikor felpillantott és meglátta az ikreket.
- Ti? - arca eltorzult a dühtől.
- Mi csak... - kezdte Bill, mire Tom közbevágott.
- Hazakísértük Elizabethet, mivel nincs jól. - felelte higgadtan, pedig valószínűleg ő is ideges volt. Ely jól ismerte Tomot, hisz a legjobb barátok voltak, amíg az srácokat fel nem fedezték.
- Elizabeth, kicsikém mi a baj? - sietett hozzá, majd gyengéden a kezébe fogta a lány arcát, utána a vállát átkarolva a ház felé lökdöste. - Köszönöm, hogy hazakísértétek, innestől átveszem. - szólt vissza az ajtótól, majd egy könnyed mozdulattal becsapta maga mögött, kint hagyva a döbbenten pislogó ikreket.
Folyt. Köv.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése