Whisper into the Night 2. rész (+16; +18)

Nos itt is volna a Whisper into the Night folytatása. Remélem tetszik majd. =) Jó olvasást!

Puszi:

Ana

Whisper into the Night

Andreas rideg hangja vízhangzott a kopár falak között. Összerezzentem. Tudtam, hogy nincs menekvés. Lassan, és szemlesütve fordultam a hang irányába.

- Haladj! - mutatott az emelet felé, utalva arra, hogy menjek a szobámba.

Megadóan indultam el.

- Tetszett a film? - kérdezte immáron vidáman.

- Jó volt. - jegyeztem meg halkan, majd beértünk a szobámba.

Andreas nem sokat tétovázott. Csak akkor vettem észre, hogy levette a pulóvert, mikor egy pillanatra ránéztem. Már az övét babrálta, majd mikor végzett, nadrágját a bokájáig tolta, és egy könnyed mozdulattal lelökte a lábairól. Pár pillanat alatt a pólótól is megszabadult, és az alsónadrágtól is. Meglepő könnyedséggel huppant be az ágyba. Ugyan nem mutattam, de legbelül remegtem. Az agyam teljesen leblokkolt, mint ahogy minden egyes alkalommal, mikor megtette. Pár percig csak nézett, majd ingerülten kiáltott rám.

- Vetkőzz már!

Tudtam, ha nem teszem akkor csak rosszabb lesz, de a kezeim nem engedelmeskedtek a parancsnak.

- Mi ütött beléd? - nézett rám idegesen, majd felállt, és lassan felém közelített. - Kéreted magad? - kérdezte perverz vigyorral az arcán, miközben átkarolt, és a nyakamba csókolt.

A tüdőm ismét megtelt a parfümje illatával. Alig kaptam levegőt, és forgott velem a szoba. Annyira lehetetlennek tűnt az egész. Miért én? Miért nekünk kell egy ilyen nevelőapát kifogni?

A ruháimat szinte letépte rólam, miközben vadul csókolt, és az ágy felé terelt. Mikor megszabadított a pólómtól, és a melltartómtól, végig simított a hátamon. Összerezzentem. Pár pillanat múlva az ágyba lökött, és rám vetette magát. Ahogy egyre jobban élvezte a dolgot, már nem érte be azzal, hogy birtokba vette a testem. Hiába próbáltam visszatartani a könnyeimet, nem ment. Ő talán nem is figyelt, hisz azzal volt elfoglalva, hogy neki minél jobb legyen, nem törődött vele, hogy nem csak testi, de lelki fájdalmat is okoz cselekedetével. Mikor már majdnem a csúcson volt, teljes erejéből végigkarmolta a hátam, melyből kiserkent a vér. Szörnyen fájt.

Mikor végzett mellém borulva szaporán vette a levegőt.

Forgott velem a világ, és émelyegtem. Úgy éreztem, hogy sikítanom kell. Mégis inkább a csendes várakozást választottam.

- Jó voltál... - jegyezte meg lihegve, majd felült, és lassan öltözködni kezdett. - Most pedig tényleg állj neki tanulni, mert szar jegyeid vannak!

Amint kilépett az ajtón az arcom a párnámba temettem, majd kitört belőlem a keserves sírás. Gyűlöltem az egészet, Gyűlöltem őt, és főként magamat, hogy ilyen tehetetlen vagyok. De muszáj tűrnöm neki, különben bántani fogja Elyt. 10 perc múlva álomba sírtam magam.

Órákkal később egy nagy csattanásra ébredtem, majd mikor eszembe jutott Andreas, azonnal kipattantam az ágyból, magamra tekertem egy törölközőt, és az ajtóhoz siettem. Mikor kiléptem a szobámból megkönnyebbülten hallottam Ely káromkodását, mert átesett az utazótáskámon. Féltem, hogy Andreas bántotta az ikremet.

- Jól vagy? - kiabáltam le végül, miközben a törölközőt tartottam.

- Köszönöm nagyon jól... Agyrázkódásom lehet, vagy koponya törésem, de tényleg semmi gond... - állt fel lassan a földről, majd mikor tekintete rám vetődött, röhögésben tört ki.

- Hogy... - röhögött fel. - Hogy nézel ki?

Végignéztem magamon, majd én is elmosolyodtam.

- Kiugrasztottalak a zuhanyzóból? - folytatta a röhögést.

- Nem röhög! Együtt érez! - vigyorodtam el, majd hátat fordítottam neki, de pár pillanat után Ely ijedt hangja csengett a fülembe.

Rémültem fordultam vissza.

- Tiszta vér a hátad! - szörnyülködött.

- Öhm... - törtem a fejem valami hazugságon. - Leestem a lépcsőn, és egy kicsit felhasadt...

- Kicsit? - vonta fel a szemöldökét. - Az egész hátad csupa vér!

- Nincs semmi baj... De tényleg... - siettem vissza a szobámba, majd a fürdőszobámba szaladtam egyenesen a tükörhöz.

Levetettem magamról a törölközőm, majd a hátamat néztem a tükörben. 4 darab 30-35 centis karmolás nyom díszelgett rajta, melyből szüntelen folyt a vér. Csak az járt a fejemben, hogy Ely ezt nem láthatja meg. Na persze, és hogy ezt hogy fogom eltüntetni. Hiszen, nem egy könnyen elérhető helyen van.

- Nita bejöhetek? - kopogott az ajtómon Ely.

- Ne gyere be! - rikkantottam fel.

- Mi történt veled? És az igazat akarom hallani! - emelte fel a hangját.

- Semmi tényleg! - próbáltam letörölni a vért.

Hosszas veszekedés után Ely feladta a harcot, és a szobájába ment zenét hallgatni. Egy nagy sóhajtás kíséretében még egy utolsó pillantást vetettem a hátamra, majd a hálószobámba indultam. Összeszedtem a ruháimat, és visszamentem a fürdőbe. Beléptem a zuhanyzóba, majd mikor megnyitottam a csapot a meleg víz szörnyen csípte a sebem. Ökölbe szorítottam a kezem, a szemem szorosan lecsuktam, és vártam, hogy enyhül a fájdalom. A csempének támasztottam a fejem, könnyek szöktek a szemembe, majd a tusfürdőért nyúltam. Hiba volt... A szertől még jobban sajgott a sebem. Nagy szenvedések árán lezuhanyoztam, majd felöltöztem, és aludni indultam. Reménykedtem benne, hogy az álmaimban egy kis menedékre lelek.

Másnap reggel arra ébredtem, hogy valaki káromkodik. Felkeltem, és az órámra pillantottam, mely az éjjeliszekrényen tartózkodott, azóta mióta ideköltöztünk. Még volt 1 órám az indulásig. A szekrényhez mentem, és előkotortam egy sötét szakadt farmert, és egy lila pólót. A fehérneműs polchoz mentem, és kivettem egy szimpatikus párt, majd a fürdőbe indultam. Miután átöltöztem, bepakoltam a táskámba, és lementem a konyhába. Andreas épp az újságot olvasta, miközben a kávéjából kortyolt.

- Jó reggelt... - vetettem oda neki halkan. - Mi volt az előbbi ordibálás?

- Neked is jó reggelt. - vetett rám egy pillantást, majd elmosolyodott. - Szexy...

A kijelentésétől undor fogott el, és úgy éreztem, fel kell mennem átöltözni. De tudtam nagyon jól, hogy semmi értelme nem lenne.

- Ely megbütykölte a széket. - biccentett fejével az említett tárgy felé.

Ely gyakran csinált ilyeneket, csak hogy bosszanthassa. Hihetetlen egy csaj.

- Most hol van? - kérdeztem.

- Mármint Ely? - figyelt fel.

- Igen.

- Fent a szobájában. - vigyorodott el.

Egy pillanatra megállt bennem az ütő is. Elsápadtam, és úgy éreztem nem kapok levegőt. Féltem, hogy a perverz vigyor azért kerekedett az arcára, mert bántotta Elyt. A kezemből kiesett a táskám, és ijedten szaladtam fel ikertestvérem szobájába.

- Ely! - nyitottam be.

- Kopogni luxus? - förmedt rám.

Megnyugodtam, amint megláttam, hogy a háziját körmöli.

- Úgy örülök, hogy nincs semmi bajod! - öleltem meg.

- Hé Nita! Mivan? Már mért lenne nekem bármi bajom is? - nézett rám értetlenül. - Azon kívül, hogy Mrs Swartz kinyír, ha nem adom be neki a házidolim?

- Mindegy! - ráztam a fejem, majd kimentem a szobájából vissza a konyhába.

- Féltékeny voltál? - vigyorgott a pultnál Andreas.

- Kire? - dermedtem meg.

- Elyre. Azt hitted, hogy valami történt köztem, és közte? - indult el felém.

- Nem... - feleltem elcsukló hangon, miközben hátrálni kezdtem, de pár pillanat múlva elértem a konyhaszekrényt.

Andreas hozzám simult, még én próbáltam tőle elhúzódni. Hirtelen leszorította a kezeimet, hogy ne tudjak mozdulni.

- Ely itthon van... - próbáltam érveket felhozni, csak hogy elengedjen.

- De ő most az emeleten van... - mondta, majd váratlanul lesmárolt.

Próbáltam kiszabadítani a kezem, és ellökni magamtól, de nem tudtam. Hozzám képest túl erős volt. Kétségbeesetten próbáltam szabadulni, de nem ment. Mikor elengedett a földre estem.

- Szerencséd, hogy k*rva jó vagy az ágyban... - törölte meg a száját, majd az aktatáskájáért ment, és munkába indult.

Nehezen, de megpróbáltam felállni a földről, de az igazi sokk utána ért...

- Mi volt ez? - kiáltott rám hisztérikusan Ely. - Ez undorító, és gusztustalan! Hánynom kell tőled! - dühöngött, majd gyors léptekkel az ajtó felé vette az irányt.

- Ely várj! Megmagyarázom! - próbáltam felállni a földről, miközben a táskámat magamhoz húztam.

Mikor utolértem már a házunk előtt volt, és a suli felé indult.

- Ely könyörgök hallgass meg! - siettem utána egy kicsit esetlenül.

- Igen? Miért is? - fordult meg. - A nevelőapánkkal smárolsz a konyha kellős közepén, és ki tudja még miket csináltok, mikor épp nem látlak titeket. Undorodom tőled! Most pedig ha megbocsájtasz, mennem kell! - üvöltött le, majd otthagyott.

Szívem szerint megragadtam volna a karját, hogy visszajöjjön, és elmondhassak neki mindent, de ezzel csak bajba sodornám. Bármennyire is útál, az ő érdekében teszem. Merengésemből egy hang zökkentett ki.

- Szia Nita! - felelt.

Folyt. köv.